1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették.

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi Magyarországot.

A Rubikononline.hu cikke itt megtekinthető!

Emlékezzünk néhány verssel:


Juhász Gyula: Trianon Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába a honfoglaló nép, És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol Arany Jánost ringatá a dajka Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem De mindig, mindig gondoljunk reá!


József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, 
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! 
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! 
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel, 
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel, 
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk, 
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre, 
Vérkeresztet festünk majd a határkőre 
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! - 
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, 
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ 
Teljes egészében, mint nem is oly régen 
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, 
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk! 
Felhatol az égig haragos szózatunk: 
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, 
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen! 
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: 
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

(1922. első fele)

Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna: Magyar hitvallás ("Hiszekegy")

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, 
Hiszek egy isteni örök igazságban, 
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem, 
Ezért a keresztet vállaimra veszem, 
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe, 
Szeretném égetni reszketők lelkébe, 
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet, 
Ezzel porba zúzod minden ellenséged, 
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót ha írod lobogód selymére, 
Ezt ha belevésed kardod pengéjébe, 
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted, 
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted, 
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél, 
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél, 
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit, az erő, mert aki hisz, győzött, 
Mert az minden halál és kárhozat fölött 
Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen, 
Annak vas a szíve minden vésszel szemben, 
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető, 
Virágdíszbe borul az eltiport mező, 
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája, 
Mézes a kenyere, boldogság tanyája, 
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő, 
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő, 
Magyar, legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod. 
Minden nemzetek közt az első, az áldott, 
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse, 
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este, 
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, 
Hiszek egy isteni örök igazságban, 
Hiszek Magyarország feltámadásában!

 

Tanev rendje

etlap

tanulas

opensensemap

www.edupress.hu

A csatorna nem található.