2017. január 24-én, kedden a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban jártunk, ahol a laborban kémiai és biológiai kísérleteken vettünk részt. Először is mindenki kapott egy fehér köpenyt, így már kicsit hasonlítottunk az orvostanhallgatókra. A kémiai kísérletek során nagyon érdekes tanulmányokra tehettünk szert.Tanárnőnk egy kád vízbe színtelen fenolftaleint öntött, majd petroleumban tárolt nátrium darabot tett az egyvelegbe. A nátrium darab golyócskává vált, rózsaszínné változtatta a vizet, és a felszínén rohangált.

A következő kísérletnél egy kémcsőbe cinket tettünk, majd sósavat öntöttünk rá. Hatalmas bugyborékolás keletkezett. A második kémcsőbe vasreszeléket helyeztünk, majd szintén sósavat öntöttünk rá. Itt már izgalmasabb dolgot tapasztaltunk, hiszen a bugyborékolás jóval intenzívebb volt és enyhe füst is képződött. Kicsit izgultunk és fél szemmel már a menekülési útvonalat néztük. A harmadik kémcsőbe rezet tettünk, majd sósavval nyakon borítottuk, de uncsi volt, mert nem történt semmi. Réz-szulfát oldatba (melynek gyönyörű tengerkék színe volt) vasreszeléket (drót) tettünk, amely elkezdett rezesedni (vörössé válni). Vas-szulfát oldatba rézdarabot helyeztünk, de nem történt semmi. További kísérlet kapcsán előállítottunk ezüstöt. Főzőpohárba rézdarabkát tettünk, majd ezüst-nitrát oldatot öntöttünk rá. Kis idő elteltével szürke "bundát" növesztett. A pohár rázogatásakor az apró ezüstszemcsék lehullottak a rézről, de kicsit később újból "felöltözött". Biológiából magunkról tanultunk. Utánanéztünk a tüdőnk kapacitásának. A vizsgálatot egy spirométer nevű eszközzel végeztük. Néztük a be, illetve kilégzés során mért tüdőkapacitást, melyet sok tényező befolyásol. Pld. korunk, nemünk, testsúlyunk, magasságunk, sportolunk-e stb. Egy bátor osztálytársunk izmos, meztelen felsőtestére rátettük az EKG tappancsait, így megfigyelhettük szíve működését. Mikroszkóppal megnéztük a vérlemezkék, here, nyelv, kisagy stb. szöveteit. Nagyon érdekes dolgokat láttunk, hiszen a mikroszkóp segítségével olyat tapasztalhattunk, melyek szabad szemmel nem láthatók. Ezen a napon sok érdekes dolgot tapasztaltunk. Remélem, hogy lesz még hasonló élményünk, és részt vehetünk további kísérletekben is.

Tanev rendje

etlap

tanulas

opensensemap

www.edupress.hu

A csatorna nem található.