1Szombathely - Teljes hazai sikerrel zárult a játékos sportverseny diákolimpia pénteki országos elődöntője: Zrínyi iskola csapata döntőbe, a Derkovits pótselejtezőre jutott.

Négy megye - Vas, Zala, Somogy, Veszprém - nyolc iskolájának legügyesebb alsó tagozatos diákjaiból összeállított csapatok találkoztak pénteken az egyetemi sportcsarnokban. Nagy volt a tét: csupán két együttes juthatott tovább - az első helyezett egyből az országos döntőbe, a második pedig egy ötcsapatos pótselejtezőbe, ahonnan még két gárda csatlakozhat a fináléhoz.

A szabályok szerint az előre megadott feladatgyűjteményből a verseny előtt tízet sorsoltak ki - ezekben kellett összemérniük ügyességüket, gyorsaságukat a gyerekeknek. Mint a játékos sportversenyek „őshazájában”, Szombathelyen mindig, ezúttal is jól szervezetten, gördülékenyen haladt medrében a verseny. A két szombathelyi csapat rögvest „leszögezte”, hogy ők a továbbjutásért érkeztek. Az első három feladatban (szlalomfutásban, négykézlábjárásban és az alagúton át) ők voltak a leggyorsabbak, leg-ügyesebbek, látszott, hogy profi módon felkészültek, felesleges mozdulatok nélkül, tudatosan, koncentráltan versenyeztek. A Zrínyi két első és egy második hellyel már 23, a Derkovits egy első és két második hellyel 22 pontnál járt, amikor a harmadik Nagykanizsának 17 pontja volt. Hamar kirajzolódott, hogy ez a három iskola lehet versenyben a két továbbjutó helyért, aztán az is - hogy bár akadtak kisebb hullámvölgyek mindkét csapatunk teljesítményében - közöttük dől el majd az első hely sorsa, hiszen magasan kiemelkedtek ebből a mezőnyből. Végig nagyon szoros csatát vívtak egymással, az utolsó feladat előtt 64-64 volt az állás közöttük. Miután kötélhúzásban a zrínyisek voltak jobbak, övék lett az arany, a derkósoké pedig az ezüst.

A Zrínyi Ilona Általános Iskola Vadász Gábor és Gubián Tamás testnevelők vezette csapata készülhet tehát a március 24-26-án, Egerben rendezendő országos döntőre, a Derkovits Gyula Általános Iskola együttese (felkészítőik Török Richárd és Imrei Kata) pedig az azt megelőző budapesti pótselejtezőre. A zrínyisek tavaly onnan jutottak a fináléba, ahol aztán ezüstöt szereztek. A jó példa követendő.

Végeredmény: 1. Zrínyi, Szombathely 72 pont, 2. Derkovits, Szombathely 70, 3. Kőrösi, Nagykanizsa 60, 4. Györgyi, Balatonalmádi 39, 5. Csokonai, Kaposvár és Noszlopy, Marcali 30-30, 7. Református, Csopak 27, 8. Arany, Lenti 22.

Forrás: http://vaol.hu/sport/dontos-a-zrinyi-1816089?block=plt_modal_gallery&galery=2958838

fotók: Cseh Gábor

2

34 5

Tanev rendje

etlap

tanulas

opensensemap

www.edupress.hu

A csatorna nem található.