sitaborMár január elején mindennapos téma volt a sítábor! Lelkesen válogattuk a sí zoknikat, pulcsikat, legszívesebben már csomagoltunk is volna!

   Végre eljött a nap, amikor elindultunk Ausztria felé. A határon túl nemsokára megláttuk a távolban a havas hegyeket. Alig vártuk, hogy odaérjünk! Prablichlban hatalmas hó és sűrű havazás fogadott bennünket. Gyors kirakodás után már indultunk is az első síleckénkre. Akik már láttak korábban is sílécet közelről, ők kerültek egy csoportba, a többieket pedig két csoportra osztotta Csilla néni. Osztályfőnökünk, Tamás bácsi is tanulótársunk lett. Megtanultuk felcsatolni a sílécet, elindulni, fékezni, kanyarodni, és még rollerezni is!

Sok- sok érdekes feladatot kaptunk minden nap Csilla nénitől, Kriszti nénitől és Ragi bácsitól. A harmadik nap délután már az első hosszabb pályán is lecsúsztunk. Persze közbejött néha egy kis fenéken csúszás is. A felvonózás izgalmas volt, még szebb volt a táj onnan a magasból. Minden estére jól elfáradtunk, megéheztünk, nagyon jól esett a szakácsok finom vacsorája! Persze a szülőket is meg kellett nyugtatni telefonon, hogy minden szuper, maradunk még egy hétig. Esténként filmeket néztünk, játszottunk, vetélkedőn küzdöttünk. A fiúknak jól esett közben a változatosság kedvéért egy kis fekvőtámasz. A kísérő szülők sok-sok fényképet, videót csináltak, amit jó lesz majd nyár közepén visszanézni.

   Reméljük, lesz még lehetőségünk részt venni egy ilyen tuti sítáborban! Rengeteg szép élménnyel, boldogan értünk haza!

Köszönjük!

Hende Orsolya 5.a