Egy ötlet Anita nénitől: gyűjtsünk papírt, legyen az alsósoknak osztálypénz, a felsősöknek DÖK kassza. Hasznos. És legyen verseny is, aki a legtöbb papírt hozza, jutalmul kap egy szabadnapot a suliból.
A gyerekeknek több se kellett, azonnal rákaptak az ötletre. Innentől ment minden a maga szervező útján, időpont kiválasztása, DÖK-ös tanulók beosztása, további segítők szerzése –természetesen plusz kilók jóváírása járt érte, mérlegszerzés, és hát egy hely, ami nem lehetett más, mint a dísztermünk előtere – könnyen megközelíthető, viszonylag tágas.
Eljött végre a várva várt hét, és az első nap, a gyerekeken valami hasonló izgatottság volt érezhető, mint amikor egy hosszabb kirándulás előtt a busz mellett tömörülve várják osztályfőnökük kiáltását – Felszállhattok! – és mint akiket ágyúból lőttek ki, úgy rohannak fel a buszra, taposva egymás táskáján, kabátján, (kezén-lábán), megszerezni maguknak a legjobb helyeket. Hát igen, amolyan mini társadalom. Valahogy így kezdtünk neki a mérésnek szerdán délután három órakor. A büfé előtt egyik pillanatról a másikra ott termett vagy 50 gyerek, szülők, segítő tanárok és papírkötegek hada, pedig az egy szem kölcsön mérlegünk körül maximum 5-6 ember fért el, a mérni vágyó sor mégis annyira felduzzadt, hogy a kijáraton az embernek esélye nem volt még ki látni se, nemhogy átjutni. És itt mindenki MOST AZONNAL mérni akar!! Anita nénivel körbe néztünk, elsápadtunk a hatalmas hangzavarban, azt se tudtuk, hova kapjunk, már majdnem a fejünket is megfogtuk, amikor összenéztünk! „Na, ez így nem lesz jó! Kilogrammíró lányok balra, többiek jobbra” kiáltás után kezünkbe vettük a folyamatot. Egy csapat felpakol a mérlegre, aztán egy pillanatra érintetlenül hagyjuk a mérleget, kilók bevésődnek, és lehet hátra pakolni a folyosóra, ahol Zoli bácsi várta a kis lábakon szorgosan érkező csomagokat. A kezdeti káosz hamar megszűnt, kialakult a rendszer is, az indulatok lecsitultak (Éljen, elfoglaltuk a buszt!)
Na itt aztán volt minden, újságpapír kötegek, régi imakönyvek, megunt színezők, elfogyasztott füzetek, kartonpapír, orosz szótár, amit csak el tudtok képzelni! És hogy hogy alakultak a kilók? Az egészen „sok kicsi sokra megy” kategóriától az egy főre jutó 800 kg-ig mindennel találkozhattunk. Volt, aki személygépkocsival, de akár kisteherautóval érkezett az iskolába, őket tanárok és diákok egyaránt gondosan irányították, mikor hajthatnak be és ki az udvarra. Sőt, a hatodikosok biztosra mentek, nehogy valaki házszámot tévesszen, és tévedésből a Kanizsai gimibe dobja be a több száz kiló papírhulladékot, egy hatalmas karton feliratot helyeztek az iskola egyik földszinti ablakába, amin ezt olvashatta a Zrínyi utcában autózó: „Papírgyűjtés itt!” De akadt olyan is, aki biciklin vagy az ölében hozta el az elmúlt hetek termését. Ez mindenesetre szívmelengető látvány volt ebben a hidegben. Aztán már mindenki tudta, hol mit kell tennie, néha jött a váltás, újabb gyerekek, újabb tanárok álltak be mérni, diktálni, pakolni, és hamar eltelt az idő 6-ig. Bár az udvaron ácsorgás közben többen nem ezt éreztük, legyen tanulság mára, hiszen még nincs vége: Öltözzön mindenki még a tegnapinál is melegebben!
Ági néni
