A virágok mezején
„Thököly Imre a leggyöngédebb figyelemmel gondoskodik neje kényelméről, kivált most 1694 folytában, mióta őt jó reményű állapotban tudta lenni. Amily mondhatatlan volt e miatti öröme, szintoly nagy volt a búja is amiatt, hogy nem bírja neki megszerezni mindazon kényelmet, melyet állapota igényelhet.
Ő több oknál fogva Bodony táján kívánt volna megtelepedni nejével, a vezér azonban Nándorfehérvárt rendelte lakásául. S mi őt nejének ezen állapotában kétszeresen bántá, a Temesvár felé indult nagyvezértől azon rendeletet vette, hogy- dacára az éppen most annyira elsúlyosodott köszvényének- őt kövesse kuruc hadával. Mielőtt megindulna, nejét egész udvarával, melynek személyzete a fegyveres néppel mintegy száz egyénre ment, Nándorfehérvárra szállíta, hol a váron kívül magának volt háza.
Nagy örömére azonban a vezér útközben megváltoztatván szándékát, október 13-án már ismét otthon volt. Midőn Ikona az esti órákban egy leánykával megajándékozta. A gyermeket, kinek Zsuzsánna nevet adtak másnap a nándorfehérvári főépítész neje tartá keresztvízen.
De Ilona öröme újdonszülötte fölött, kiben némi kárpótlást lelt a Bécsben hagyott gyermekeiért, nem sokáig tartott. A kis Zsuzsánna néhány hónap múlva megszűnt élni.
A szeretett férjnek, bár még csak 38 éves volt, köszvénybaja évről évre súlyosabbá lettek. Férjével Kis_Ázsiába ment a Virágok mezejére. Itt szenvedett testileg és lelkileg mindvégig. Egyetlen vigasza a szép vidék és a sok virág volt. A virágot mindig nagyon szerette, hiszen ő maga is virág volt. : fehér liliom, fekete gyászban. Úgy élt mindvégig, mint egy angyal, úgy hallt meg, mint egy szent.
A magyarság gondolatját ő is végigszenvedte, de a föltámadását meg nem érte. Mikor halófélben volt, szeretett fia – de csakis fia – akkor is elméjében forgott. Elhaló hangon kéré környezetét:"Tudassák fiamnak utolsó anyai áldásomat, ő soha meg nem szomorított engem."
