A Zrínyi Ilona Általános Iskola története 1886-tól napjainkig


Százhuszonöt év hosszú idő egy intézmény életében, főleg akkor, ha egy iskoláról van szó, amely mindig tükröt állít kora társadalmi változásainak. Igazán élővé ugyanakkor azok a tanulók és tanárok teszik, akik falai közt töltik életük egy meghatározó részét. Az épületek átalakításai, a tárgyi felszereltség bővülése, a személyi állomány változásai mind részét képezték annak a hosszú folyamatnak, amelynek eredményeként 2011-ben diákok százai tanulnak a város egyik legrégebbi múltra visszatekintő iskolájában. Hogyan vált tehát a „Szombathelyi ipari és kereskedelmi szakoktatással kapcsolatos államilag segélyezett község polgári iskolájából" Zrínyi Ilona Általános Iskola, és ez a hosszú, összetett átalakulás milyen hatással bírt diákjai, tanárai és az otthont adó város életére? S vajon milyen történeti örökséget ad át nekünk, akik ma kerülünk kapcsolatba az iskolával?

1886-ban alapították Szombathelyen azt a polgári fiúiskolát, amely hatvan éves önálló történetét követően a Zrínyi Ilona Általános Iskola jogelődjévé vált. A polgári iskolák a dualizmus időszakában átmeneti jellegű oktatási intézmények voltak az alapműveltséget adó intézmények illetve a magasabb tudást biztosító felsőfokú szakiskolák közt. Az elemi iskola négy osztályának elvégzését követően a kispolgárság tagjainak gyermekei nyerhettek ezekbe felvételt, akik a gimnáziumokkal ellentétbe több gyakorlati ismeretet nyerhettek itt, valamint a latin helyett a modern nyelveket tanulták. Szombathely dualizmus kori gazdasági fejlődése a képzett szakmunkáshiánnyal párosult, illetve a helyi polgárság gyermekeinek sem volt megfelelő iskolája. Mindezek következtében az illetékes minisztérium 1886. július 31-én kelt rendeletében egyet értett a polgári iskola létesítésével a városban. Vas vármegye jelentős anyagi támogatásával a város által adományozott telken, az akkori Torna utcában – amely ma Zrínyi Ilona nevét viseli –, Brenner János helybeli építész tervei alapján kezdődött meg a reáliskola építése.

Az iskolát életre hívó rendelkezést bár már 1886 augusztusában elfogadta a városi képviselőtestület, de az intézmény elnevezéséről ekkor még nem döntöttek. Végül a„Szombathelyi ipari és kereskedelmi szakoktatással kapcsolatos államilag segélyezett község polgári iskolája" hivatalos nevet kapta, amelyről az első tanévet követően kiadott „Értesítő" is beszámol. Az 1886/87-es tanév szeptember elsején kezdődött volna, azonban a tanítás csak a hónap utolsó harmadában indult el. A gondot az okozta, hogy az iskola saját épülete ekkor még nem készült el. A város végül a Kámoni utcában – a mai Szily János utcában – biztosította tanulók és tanáraik számára az ún. „Kaszárnya" épületet.

A legelső tanév a kezdeti nehézségeket követően viszonylag sikeresen zajlott. Megnövekedett az iskola népszerűsége, amelyet táplált a nagyarányú érdeklődés is. A tantestület megalkotta az iskolai életet meghatározó legfőbb dokumentumok közül a „Fegyelmi szabályzatot" és a „Házirendet". A beiratkozási díjak, a megyei támogatások és magánszemélyek adományai a tanári és ifjúsági könyvtár anyagi alapját teremtették meg.

Az új tanítási év változást hozott abban a tekintetben, hogy elkészült az új iskolaépület és jogos használói birtokba is vehették azt. Az első tanítási órákra az új helyen végül 1887. október 27-én került sor, mert azt megelőzően az épület a megyei iparkiállításnak adott otthont. A rajz- és testnevelésórák megtartása a megfelelő helyiségek hiánya miatt azonban továbbra is gondot okozott. Utóbbi gondjait enyhítette tavasszal és ősszel a tágas udvar, ahol a diákok jó idő esetén sportolhattak. 1888 januárjától a város vezetése orvosolta a problémát, ugyanis az iskola részére kibérelték a sportegyesülettől a tornacsarnokot.

Az elkövetkező években a legnagyobb hiányosságok a tanerő kapcsán jelentkeztek. A duzzadó diáklétszám megfelelő színvonalú tanításához nem volt elég pedagógus az iskolában. A negyedik tanév végére megszűnt ez a hiányosság is. 1890/1891 új kihívást hozott a kibővült tantestület részére: a kereskedelmi és ipari oktatás színvonalas megvalósítását. A hatosztályos polgári iskola fiataljai számára a négy évfolyam elvégzését követően több alternatíva is mutatkozott: elhelyezkedés ipari, kereskedelmi vagy tisztségviselői pályákon, vagy tovább folytatni a tanulmányokat a polgári iskola ötödik-hatodik osztályaiban, illetve az intézmény részét képező felsőkereskedelmi iskolában. Az első négy év után a diákok 50%-a nem tanult tovább, többen elhelyezkedtek középfokú képzettséget nem igénylő kereskedelmi pályán, illetve kistisztviselőnek. A polgári fiúiskola ebben az időben tehát elsősorban a kereskedelemnek adott képzett utánpótlást, és csak kisebb mértékben az ipar számára, amelyet a szülők érdeklődése is determinált. Azok közül viszont, akik tanulmányaikat még két évig tovább folytatták, sokan kerültek be felsőfokú oktatási intézményekbe. A Selmecbányai
Akadémia kifejezetten szívesen fogadta a szombathelyi polgári fiúiskola egykori tanulóit, akik mivel mértani rajzot is tanultak, előnnyel rendelkeztek a gimnáziumot végzett társaikkal szemben.

A középkereskedelmi iskola osztályainak létszáma évről évre egyre gyarapodott, míg az iskola végül „kinőtte" az épületét. A Dautlich-féle házban bérelt szobákat az intézmény, miközben nevét többször is megváltoztatták. 1895-től kezdődően már „Szombathelyi államilag segélyezett községi polgári és felsőkereskedelmi iskolának" hívták, ahol 1907-től kezdődően ipari továbbképző tanfolyamokat is indítottak felnőttek részére egészen az első világháborúig.

A századfordulón szabadon választható jelleggel megkezdődött a diákok kézügyességének a fejlesztése is a „slöjd" tantárgy bevezetése által. A „slöjd" svéd eredetű kifejezése gépek nélkül, kézzel végzett tevékenységek készségeinek fejlesztését jelenti, amely nevelés-egészségügyi vonatkozásai miatt kapott jelentőséget. Az új tantárgy bevezetése mellett jelentkező számos feladat újabb helyigényeket szült, így vette birtokba a polgári iskola a „Dongó"-féle ház helyiségeit is.

A folyamatosan jelentkező szűkös helyhasználatot végül a polgári iskolából a kereskedelmi középiskola kiválása oldotta meg. A tanulók száma ugyanakkor továbbra is folyton emelkedett. Ez vezetett az épület megtoldásához, amelyre 1907-ben került sor. Az első világháború előtt még két alkalommal bővítették az iskolát. A munkálatok befejezéséig a „slöjd"oktatása Gestetner Sándor házában, a Rákóczi Ferenc utcában zajlott.

Az első világháború az iskola életében is éreztette hatását. A tanárok egy része bevonult katonának, az épületet a honvédség céljaira használták, így a diákok tanítását ismételten máshol oldották meg. 1918 késő őszén hagyták el az épületet a katonák és vette birtokba újra az iskola.

A világháború lezárást fél évvel követő Tanácsköztársaság idején a nevelőtestület tagjait ért nehézségek tovább folytatódtak. A politikai diszkrimináció áldozatává vált több pedagógus is, akiket elbocsátottak vagy alaptalan vádak alapján fegyelmi büntetéssel sújtottak. Az aktuális politika rendszer rövid élettartama alatt nagy változások történtek a közoktatásban, amelyhez mind tantervi szinten, mind az újra indított, első négy osztályt követő kétéves ipari jellegű képzés terén meg kellett felelni. Ezen hivatalos feladatok mellett a tanerő másfajta tevékenységet is végzett, amelyből kiemelkednek a háborút követően a rászorulók számára, illetve az új hadsereg és a Horthy-bizottság részére végzett gyűjtőakciók.

1927-ben a Horthy-korszak oktatási-nevelési szellemének megfelelően új törvény született a polgári iskolákra vonatkozóan. A rendelkezésnek megfelelően a szombathelyi polgári fiúiskola is négyosztályossá vált, amelynek legfőbb feladata lett, hogy diákjait vallásos, erkölcsi és nemzeti nevelésben részesítse, miközben előkészíti őket a gyakorlati életre vagy a középfokú szakiskolai képzésre. A nevelőtestület így, amelynek tagjai a hatosztályos képzési formát preferálták − ahol az utolsó két évfolyamon az ipari ismeretek jelentek volna meg hangsúlyosan −, kénytelen volt elfogadni, hogy az iskola nem válhat középfokú tanintézménnyé. Ezen feladatokat a gyarapodó számú szakiskola, reáliskola és reálgimnázium töltötte be. A polgári iskolatípus létjogosultságát azonban továbbra is biztosítva látták, ugyanis – az igazgató 1940. évi értékelés szerint – a polgári iskola „áthidalja a különbségeket, amely a kizárólag elemi iskolai végzettségűek aránylag nagy tömege és a magasabb iskolát végzettek igen kicsi tábora közt fennáll."

A Horthy-korszak tanítási koncepciójának megfelelően a „hazafias nevelésre használtak ki minden kínálkozó alkalmat", illetve a vallásos nevelés kapott nagy hangsúlyt. Ennek fokozását jelzi a hittanra fordítható órakeret 100%-os megemelése, valamint az ún. márciusi „Csendes napok", amikor két napon keresztül a hitoktató tartott vallásos témájú előadásokat. Az újonnan bevezetett tanterv eltörölte az előnyt jelentő mértani rajz oktatását, de bevezette a kézimunka tanítását és többszörösére emelte a testgyakorlás óraszámát. A rendes tantárgyakon kívül voltak rendkívüli, azaz szabadon felvehető tantárgyak is. A korszak kívánalmainak megfelelően ide tartozott a német társalgás és az egyházi ének. Új célként jelent meg a természetvédelem, amelyhez kapcsolódóan az iskola diákjai több tanulmányi kiránduláson is részt vettek a környéken.

Az első világháborúig nem volt kifejezetten ifjúsági szervezet a polgári fiúiskolában, ezek megalakulását a Horthy-korszakban kezdeményezték. Ezek közé tartozott az iskolában 1920-ban létrejött cserkészegyesület. Ez az ifjúsági szervezet országosan már létezett a háború előtt is, elterjedté azonban csak ezt követően vált. Az 1924-ben megalakult sportkör a kezdetektől népszerű és eredményes volt; az 1925/26-os iskolai jelentés szerint a Haladás Sportegyesület kiemelkedő sportolóinak jelentős része is itt szerezte meg az alapokat. A Diákkaptár-mozgalom már a második világháború előestéjén alakult meg. Célja elsősorban a tanulók érdeklődésének felkeltése a gazdaság iránt, önállóságra, takarékosságra, vállalkozói szellemre nevelés, valamint a hadigazdaság fémhulladék-szükségleteinek részbeni kielégítése volt. Az önképzőkör, amely a felsőkereskedelmi iskola diákjai közt már a századfordulón is működött, Zsolnay Vilmos Önképző Kör néven 1923-ban alakult meg. Tagjai elsősorban az iskolai ünnepélyek lebonyolításában vettek részt. Mindezek mellett a levente-szervezet az iskolán belül is működött. 1939-től a harmadik és negyedik osztályosoknak kötelező volt hetenként egy alkalommal a kiképzésben részt venni, amely már a háborús felkészülést szolgálta.

A két világháború között – részben a világgazdasági válság hatására − a szegény néprétegek kerültek túlsúlyba az intézményben. A tanulók szociális helyzetének megismerésére így egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a nevelőik, részben azon „módszeres" értekezletek témájaként, amelyek a korszak végén kerültek bevezetésre. A diákok szociális hátterét az igazgató is elemezte az 1939/40-es tanév értesítőjében. Ezek alapján a tanulók szüleinek 1939-ben már 65%-a háztulajdonos, amely „nemes emberi tulajdonságok eredménye". De ezek többsége egyszobás lakás, így nem biztosítottak a nyugodt tanulási körülmények.

A szombathelyi polgári iskola fokozatosan olyan intézménnyé vált tehát, amely a szélesebb néprétegek, munkások és falusi emberek gyermekeinek biztosította az általános műveltséget, azt azonban egyre jobb tárgyi feltételek közt. A két világháború között kialakították a természettudományi előadót, a rajztermet, a vetítőtermet, a könyvtári állományt pedig magánemberek adakozásai bővítették. A könyvek állapotának megóvása a könyvkötészet alapjaira megtanított diákok feladatává vált. Az énekkar felkészítésének színvonalát növelte a megvásárolt harmónium.

Az 1920-as és 1930-as években ismételten a helyhiány volt a legnagyobb probléma. Az akkori igazgató kénytelen volt a felvehető tanulók létszámának csökkentésére azért, hogy megfelelő körülmények közt tudják biztosítani a tanítást. A harmincas évek közepén az iskola vezetője kezdeményezte a város irányítói felé, hogy szükség van még egy polgári fiúiskola felállítására Szombathelyen. A második világháború előestéjén, 1939 szeptemberében nyílt meg ezen új polgári iskola, tehermentesítve az immáron több mint ötven éve működő korábbit. Mindezek hatására az I. polgári fiúiskolában funkcióiknak megfelelően működhettek a szaktantermek; szertárak és külön könyvtár álltak a tanárok rendelkezésére.

A második világháború idején az iskola épületét több alkalommal is – akárcsak huszonöt évvel korábban – a katonaság vette igénybe. A pincét óvóhellyé alakították át, a diákokat pedig már korábban felkészítették egy légitámadás esetére. A háború komoly fennakadásokat okozott a tanítás folyamatában, amelyről az intézmény igazgatója is írt. 1944 júniusától a katonák helyét a zsidó származású munkaszolgálatosok vették át, majd német hadikórházat rendeztek be az épületben. 1944 őszétől a tanítás feltételei kritikussá váltak, de a nevelőtestület tagjai minden erőfeszítést megtettek azért, hogy diákjaik évvesztés nélkül folytathassák tanulmányaikat. Ezt szolgálta egy kezdetleges jellegű levelező oktatás beindítása, amelynek részeként a tanult ismeretekből történő beszámolás önkéntes jellegű volt. Az 1944/45-ös tanévben rendes körülmények között csak az órák 25%-át tartották meg, a nevelőtestület azonban megfelelő jóakarattal valamennyi diákját tanév végi osztályzatban részesített azért, hogy magasabb évfolyamba lépve folytathassák tanulmányaikat.

Szombathelyen 1945. március 29-én ért véget a német megszállás és ezzel egy új korszak kezdődött az iskola életében is. Ebben az évben kelt az a rendelet, amelynek értelmében a polgári iskolákat fokozatosan meg kellett szűntetni. Ez azzal a gyakorlati következménnyel járt, hogy az 1945/46-os tanévben a polgári iskolák első osztály helyett a létrejövő általános iskolai ötödik osztály indult el. A következő tanév végét megelőzően a polgári iskolából a II. Rákóczi Ferenc utcai Községi Elemi Iskola fiútagozata első négy évfolyamával bővülve megalakult a Zrínyi Ilona utcai Általános Iskola. Mindezek következtében megszűnt az első szombathelyi polgári fiúiskola és megkezdte működését az általános iskola, amelynek mind a nyolc évfolyamára érvényes új tanterv 1946 nyarán lépett életbe. Az utolsó polgári iskolás diákok 1948-ban fejezték be tanulmányaikat.

A háború okozta hiányok pótlása jelentette immáron a legnagyobb feladatot az új képzésre történő átállás mellett, amelynek helyszínéül 1945 októberétől ismét az iskola saját épülete szolgált. Az 1950-es évektől az iskola infrastruktúrája és felszereltsége is folyamatosan bővült. Az egykori izraelita felekezeti iskola múlt századi épületét megkapta az általános iskola, majd az épületegyüttes egészét tatarozták. A nagyiskola udvarát megnövelték, hogy alkalmasabbá váljon a sporttevékenységek űzésére. Az ötvenes évek végén bevezették az általános iskolákban a gyakorlati foglalkozásokat. A megvalósuláshoz szükséges műhelytermek építése 1959 tavaszán kezdődött meg. Fél évtizeddel később elkészült a lányok számára a főzőkonyha és a varrószoba is. A diákok étkeztetésének lehetőségei is javultak. Az ötvenes években kialakítottak egy étkezőt és egy tálalókonyhát, amelyet a következő évtizedben továbbfejlesztettek főzőkonyhává. A hatvanas évek második felében új sportpályával és tornaszobával gazdagodott az iskola. Így megvoltak már a tárgyi feltételei a megye első testnevelés tagozatának megindítására, amelynek diákjai napjainkig szép eredményekkel szerepelnek a különböző versenyeken.

Az új rendszer a tárgyi feltételek bővülésén túl nagy változásokat hozott az ifjúsági életben is. 1947-ben megalakult az iskolai úttörőmozgalom, amelynek zenekara a későbbiekben jelentős nemzetközi sikereket is fel tudott mutatni. 1953-ban megalakult az iskola saját napközi otthona, amely elsősorban a vidéki, naponta ingázó tanulók ellenőrzött délutáni tartózkodásának és tanulásának helyszínéül szolgált.

A feladatkörök újabb bővülésére került sor 1971 nyarán, amikor megszűnt a II. Rákóczi Ferenc utcai Általános Iskola. Tanáraik, diákjaik és az épület is a Zrínyi Ilona utcai Általános Iskolához kerültek.

A hatvanas és hetvenes évek fordulója nemcsak az ország egészét érintő technológiai fejlődést hozta magával, hanem az oktatás intézményeiben is éreztette hatását. A „televíziót az iskolának" program keretében a tévékészülékek mellett más technikai eszközökkel, így több írásvetítővel is gyarapodott az intézmény. Kialakították ezekben az években a szaktantermeket, amelyeket a megfelelő technikai színvonalon rendeztek be.

A rendszerváltást követően az iskola akkori igazgatója Boros Andrásné az intézmény irányítást két főpillérre helyezte. Az egyik a hagyományok ápolását jelentette, amelynek szerves részét képezte a Zrínyi Ilona Általános Iskola név felvétele a Zrínyi Ilona utcai Általános Iskola elnevezés helyett. A másik fő irányvonalat a személyiségközpontú nevelés adja, amely máig meghatározza az iskolai életet. Utóbbi elvei közé tartozik, hogy egy diákot minél kevesebb pedagógus tanítson, ezáltal a diákok biztos támaszaivá váljanak tanítóik. A személyiségközpontú nevelést szolgálja a bevezetett Rogers Program is. Nagy hangsúlyt kapott továbbá a társadalom elvárásainak megfelelően az idegen nyelvi oktatás fejlesztése.

A nevelő-tanító tevékenyég folyamatos átalakulása mellett több mint egy évszázad alatt egyre színesedett az iskola azon történeti hagyománya, amelynek méltó megünneplésére először 1896-ban, a polgári iskola tízéves évfordulóján került sor. Az iskola alapításának századik, majd százhuszadik évfordulója szintén jelentős eseménynek számított. A 2011. évi jubileum résztvevői hasonlóan méltó ünnepléssel készülnek megemlékezni a Zrínyi Ilona Általános Iskola fennállásának százhuszonöt éves fennállásáról.

                         Szabados Klára: 130...

 Az élőlények világában pár órányi örömteli létezés jut a tiszavirágoknak, néhány fának

pedig akár évezredek. Az Öreg Tjikko nevű lucfenyő a rekorder a maga 9500-nál (kilenc-

ezer-ötszáznál) is több esztendejével. Micsoda végletek!

Az intézményekkel sincs ez másképp. Felépülnek, eltűnnek. Némelyikre szót vesztegetni is

kár. Iskola azonban aligha akad ilyen.

     Szombathelyünk szerencsés.  Ma is tanítás zajlik nagy múltú iskoláiban. Ezek egyike

a miénk. Az első tanév a 130-ból a francia megszállás alatt 1809-ben épített

DIMICANTE-házban folyt, mert a polgári falai csak a következő őszre álltak. Állnak azóta is,

fő látványelemeikben szinte változatlanul.

Máig nem feledték városszerte, hogy közadakozásból létesült. Találkozott a szegény nép

adakozókedve és a magas hivatal szándéka. Ennek gyümölcse a polgári fiúiskola, amely

egy híján hatvan esztendőn át biztosította növendékeinek a családjukban elérhetetlen

műveltséget és tudást. Nem telt a szülőknek könyvre, újságra, rádió pedig még nem

is volt akkoriban (az első kísérleti rádióműsor 1924. március 15-én hangzott el), egyéb

technikai csodákról nem is beszélve.

     A szegény kétkezi munkások tudták, gyermekeik az áhított kereskedői, kishivatalnoki

állásokat megszerezhetik négy év polgári végzettséggel. A fiúk igyekeztek. Mindenek előtt

megtanultak szépen beszélni, olvasni, írni. Ma is csodáljuk gyöngybetűiket. Örülünk életük

jobbra fordulásának. Ám a sors változandóságát, a mögöttünk lévő század szörnyűségeit

is megtapasztalta több iskolapadból kikerülő nemzedék. Tanáraikkal együtt megélték az

arisztotelészi igazságot:  „ A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.” Volt

mihez menekülniük. A polgári és az azt felváltó általános iskola tanárai egyaránt kitettek

magukért, természetesen a szülőkkel karöltve.

     Mindig is ragaszkodtak a Nyugat Királynőjéhez, Savariához, Steinamangerhez, szép

Szombathelyünkhöz ezen ódon falak növendékei. Talán azért is, mert becsülték értékeit.

Tudták és tudják, településünk 43 óta folyamatosan lakott. Szent Márton szülővárosa. 

Római castruma maradványait  -  melynek helyére, s részben anyagaiból építtette Szily

János a székesegyházat és a püspöki palotát  -  Mátyás király is megcsodálta. Az épülés,

gyarapodás azóta is folyamatos.

     Városunk tiszteletre méltó személyiségei közül szerencsére sokak nevét őrzik köz-

területek. Melyik szombathelyi ne tudná, mit köszönhetünk Kultsár Istvánnak? Ha ki

nem adja 1794-ben Mikes Kelemen törökországi leveleit itt, városunkban, azok talán

mindörökre egy polcon porosodnának.

 Itt született a sivatagot kutató Almásy László, a trianoni békediktátumot alá nem író

Apponyi Albert, a színpad ünnepelt Márkus Emíliája, a költészet csodálatos Weöres

Sándora, a festészet Derkovits Gyulája. Iskolánk ablakaiból a túloldalra pillantva meg-meg-

emlegetjük Országh László nyelvészt (abban a házban született), áldva őt szótáraiért.

Örök büszkeségeink listája hosszú és folyamatosan gyarapodó. Élnek ők gyermekeink

szívében. Zrínyiseink szívében biztosan.

Akár a tudásszomj, amely a kezdetekkor a mainál jóval szerényebb eszközökkel felszerelt

tantermekben lángolt. Az információhordozók ez idő tájt az emberi elme és a könyvek.

Előbbi bőségben, utóbbi szűkösen.

     Könyvtára lehetett volna városunknak 1825-26-tól Festetics László felajánlásából,

de Batthyány Fülöp főispán megvétózta. Korainak tartotta. A magyar nemzeti kultúrá-

val kapcsolatos törvények megszületéséhez kötötte. A nagy ráérésben legközelebb

1877 márciusában került napirendre ez az ügy. Mire a városi elemi iskola termeiben

elhelyezték az első állományt, újabb évek teltek el. A városi közkönyvtár (az 1880-as

legelső beszámoló szerint 580 magyar, 840 német nyelvű könyv alkotta) használata

ugyan ingyenes, de tizenöt betöltött életévhez kötött.

 A hat évfolyamot végző, felsőoktatásba készülő polgárista legénykék egyike- másika

látogatta is buzgón, mikor életkora már nem jelentett akadályt. Addig se maradtak

tudós könyvek nélkül. Számítva a diákság olvasás iránti vágyára, a derék tanárok már

az első tanévben megalapították az iskola könyvtárát. Közadakozásból gyűlt össze a

92 kötet. Vigyázója, Szumrák Károly tanár úr rögvest rendszerezte:

                                  I.    Tanári könyvtár     (egyik szekrény)

                                  II.   Ifjúsági könyvtár   (másik szekrény).

1891 őszén harmadik csoport is lett. Ez a „Segítő könyvtár”. Nagy szükség volt rá a

sokgyermekes, nehéz sorsú családokban. Nem kellett megvenniük a tankönyveket,

gyermekeik kölcsönbe kapták. Ők is nagy kópék voltak, akár a mai nebulók. Firkáltak,

írtak ezt-azt a lapokra, igaz, ők még mértékkel. Ellenőrizhető egy 1865-ben (jó ég, a

kiegyezés előtt két évvel!)  kiadott  könyvben. Címe: A felfedezések és találmányok

története.

     Mi minden lakozik a gyermeki lélekben! Csintalanság, bátorság, kíváncsiság biz-

tosan. Szükség is van mindezekre. A közönybe ragadtakat nehéz motiválni,

akár kisgyermekek, akár felnőttek. Ma a számtalan technikai eszköz sok időt rabol el

minden használójától, régente a tudást összekapcsolták a könyvvel, olvasással.

 Az első évtizedek kis mezítlábasai még petróleumlámpa, gyertya mellett olvasgattak,

tervezték a szép jövőt.

    Szép jövő… A múlt század két soha nem látott mértékű világégést hozott. A Nagy

Háború első áldozatai közt volt mintegy hatvan tanuló. Harctérre vonuló apa,

dolgozó testvér helyét kellett betölteniük családjukban. Bár tanáraik tandíjmentességet

jártak ki nagyjából ugyanennyi fiúnak, rajtuk ez nem segített. S a háború minden eszten-

deje újabb fiúcskáktól vette el a tanulás lehetőségét.

     Azért   -   zord idők ide, zord idők oda   -   öröm is akadt. Például a cserkészkedés.

Hogy is kezdődött? Králik László, a nagybecskereki főgimnázium tanára 1910-ben ol-

vas egy Bog Scouts nevű angol diákszervezetről, s lelkendezve mutatja be iskolája éves

Értesítőjében. Valami lángra gyúl, s terjed futótűz gyanánt. Mindenkinek tetszik a

program: az iskolapadban hosszú órákat ülő gyerekek legyenek a szabadban sokkal

többet. Ott tanulják meg a teljes önellátást ( favágás, tűzrakás, kunyhóépítés a fellelhető

anyagokból, bográcsban főzés…), mozogjanak, sportoljanak. Gyorsan megalakulnak az első

csapatok. 1912 karácsonya táján már Magyar Cserkészszövetség is van.

 A magyarok hamarosan két világdzsemborin (találkozó) is sikeresek, egyiket meg is nyerik!

Ez a mozgalom egészséges életszemléletre, hagyománytiszteletre nevelt. Egyenruhával

küszöbölte ki a társadalmi különbségeket. Volt vígan harsogható induló, táborozások, min-

den, ami gyerekszemmel izgalmas.

     A mi iskolánk kiscserkészeinek a náluk pár évvel idősebb, már felsőkereskedelmiben

 tanuló korábbi iskolatársaik segítettek. Visszajártak rajvezetőnek. Élmény minden

beszámolójuk túráikról, 2-3 hetes táborozásaikról, melyekre munkával teremtették

elő az anyagi fedezetet (hársfavirágot gyűjtöttek, vadgesztenyét szedtek, stb.). A

cserkészek megépítették Csillebércet. Ezt a gyermekparadicsomot kisajátították a

kommunisták a háború után úttörőszövetségüknek…

     Az iskola segített szükséget szenvedő gyermekeinek a rémes háborús időkben (is).

Szerzett és osztott segélyt ruhabeszerzésre, cipőre. Ügyel a bejárók közlekedésének,

étkeztetésének részleteire. Nyelvtanfolyamokat szervez. A szülők bevonásával végig-

gondolja és megtervezi a légiriadós teendőket. Az utolsó időkben teljesen felborul a

tanév rendje. Tanítgatják, vizsgáztatják - szinte bármikor - a felbukkanó diákokat.

Még ennek az 1944/45-ös tanévnek a végén is készítenek értesítőt (évkönyvféle).

Ez az utolsó. A címlapot maguk írják tustollal. A szöveg írógéppel készül. Van egy

példánya az iskolának. Indigós, nem az eredeti. Egyik féltve őrzött kincsünk.

 Szeptembertől  aki legalább egy évfolyamot elvégzett már, folytathatja tanulmányait.

Új évfolyam már nem indulhat. Lezárult egy korszak.

     Új világ  -  új feladatok. 1945-ben megtörtént az általános iskolává válás. 

A második világégést végigszenvedő  kisdiákok a legegyszerűbb dolgoknak is tudtak

örülni. Vége a pincékben bujkálásnak, éhezésnek, rettegésnek. Lehet jönni reggelente

a könyvek mellett zsíros kenyérrel a táskában, bár rozzant öltözékben, de az örök

gyermeki kíváncsisággal. Vihetik haza csillogó szemmel az élményeket, kezükön és

ruháikon a tintafoltokat. Ezek nélkül bizony nem úszta meg senki a betűvetés elsajátítását.

  A toll tintásüvegbe mártogatása nehéz művelet, időbe telt, míg a mindennapos mosást,

súrolást megúszták az anyukák.

Az 50-es években a zsúfoltságon sokat segített, hogy a régi izraelita felekezeti iskola épületét

(„Kis Zrínyi”) intézményünkhöz csatolták. Ez néhány tantermet és egy tornatermet is jelentett.

A már ekkoriban fellendülő sportéletre gondolva a nagyiskola udvarát bővítették, így  alkalmas 

lett kézi- és kosárlabdázásra.

Évtizedeken át kötelező volt a kék köpeny viselete. A kényelmetlen, nem szellőző műanyag

holmi a régi csinos egyenruhákkal egy lapon nem is említhető.

     A gyerekek  -   akár a háborúk hosszú éveiben  -   békeidőben is megélték

iskolájukból kiakolbólításukat. 1963-ban felújították a főépületet. Szokás szerint határidők

eltolódásával. Így aztán lehetett szanaszét tanítani, tanulni a város különböző részein

egészen az 1964. esztendő nyári vakációjáig. Jót is hozott az iskola megújulása: lett főző-

konyha. A diákság nem kényszerült többé máshonnan hozott, felmelegített, de leginkább

vagy hideg vagy odaégett ételek fogyasztására. Frissen főzött várta őket az ebédlőben.

Előtte azonban a szerényebb manuális készségű leányzók frászt kaptak a polytechnika

(ma technika) kínjaitól. Drótból, lemezből barkácsoltak semmire se jó tárgyakat. Bütykölésük

közben meg-megsérültek a kezek, ujjak. Ezt a tananyagot varrás váltotta fel. Újfajta gyötrel-

mek! Az anyukáknak is. Vagy megvarrták az egyebugya fazonú kötényeket, aljakat, vagy

kénytelenek voltak titokban varrónőhöz fordulni.

     Változtak a tantárgyak, egyszer csak még nagyobb dolgok is… Megszűnt a kötelező orosz-

tanulás. Felgyorsult az élet. Szinte minden esztendőről oldalakat lehetne írni, de ezekre

az időkre még emlékeznek nagyszülők, szülők, s tovább is adják az örökké érdekes diáktörté-

 -neteiket. Hozzák egykori iskolájukba sokan a kis utódokat. Ez a legszebb köszönet…

Hálás szívvel éljük meg. Mi ma is vállalnánk iránytűnek Eötvös József gondolatát:

           „Félig sem olyan fontos az, amit tanítunk gyerekeinknek,

            mint az, ahogy tanítjuk.

            Amit az iskolában tanultunk,

            annak legnagyobb részét elfelejtjük,

            de a hatás,

            melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol,

            megmarad.”

Büszkék vagyunk diákjainkra. Azért is, mert megállják helyüket a felnőttvilágban, s természe-

tesen iskolánk hírnevének versenyeredményekkel öregbítéséért is. Minden tanév olyan hosszú

sikerlistával zárul, amilyent az utolsó évkönyvünk tartalmaz. Sok-sok oldalon.

Hogy hányszor 130 év van hátra? Ha a kívánságok teljesülnek…

                                                                                                 Szabados Klára

Tanev rendje

etlap

tanulas