Idén hatodik alkalommal rendeztük meg hagyományteremtő céllal meghirdetett RICHTIG SCHREIBEN német helyesírási versenyünket változatlanul nagy érdeklődés mellett.
A 6. évfolyamon 10, a 7. évfolyamon 9, a 8. évfolyamon pedig 12 feladatból álló tesztet állítottunk össze. A könnyen téveszthető kezdőbetűk pótlásával, hibakereséssel, tagolatlan szöveg szavakra, mondatokra bontásában és szótagolásban versenyeztek a tanulók egymással. A legnagyobb kihívást számukra a hallott szöveg alapján leírt szavak leírása jelentette.
A kísérő tanárok és a szülők terített asztal mellett drukkolhattak, beszélgethettek. Később csatlakoztak hozzájuk az eredményhirdetésre váró, izguló gyerekek.
Iskolánk tanulói remekül teljesítettek:
6. évfolyamon II. helyezett : Horváth Roland 6.a
III. helyezett: Kovács Botond 6.a
8. évfolyamon III. helyezett: Papp Jázmin 8.b
Gratulálunk! Ügyesek voltatok!