Országos döntőben a lány és a fiú floorball csapat!
Október óta zajlanak a floorball diákolimpiák, ahol a Zrínyi csapatai rendületlenül haladnak a kitűzött cél felé. A városi és a megyei fordulókat a fiúk veretlenül nyerték, míg a lányok a megyei 2. hellyel jutottak be a területi selejtezőre, amit decemberben Komáromban rendeztek meg. 2 évvel ezelőtt Gubián Tamás bácsi olyan sikeresen megszerettette a floorball-t az akkori osztályával, hogy a lány csapat 6. helyezést ért el az országoson. Így ebben az évben ezzel a csapattal a cél újra az ország legjobb 8 közé jutása volt. Külön öröm, hogy a fiú csapat idén ennek szintén részese lesz. Ezen a területi selejtezőn a lányok II. míg a fiúk I. helyezést értek el!